Egy RuneQuest novella

Turnivalók olvasás előtt: Az alábbiakban a RuneQuest szerepjáték néhány kezdő karakterének háttértörténete olvasható, ahogyan azt az alapkönyvben meg lehet alkotni. A történetek kiszínezésére még három kiegészítő kötetet használtam fel. Ezért a Glorantha világát nem ismerő olvasók számára a novella első olvasatra nagyon tömény és zavaros írásnak tűnhet. A RuneQuest Glorantha szerepjáték alapkönyvének ismeretében azonban sok mindenre fény derülhet, hogy mi miért szerepel így a novellában.

 

Megdörrent az ég, most hangosabban, mint eddig. Nemrég az alkonyatból nagyon hirtelen sötétséget varázsoltak a vastag viharfelhők, és most az Órlánt és Ernálda nászából származó eső öntözte a sivár, agyagos földet. Lovainkat kikötöztük a földbe vájt kunyhó elé, mi pedig az eső elől bekucorodtunk vendéglátónk hajlékába. A lovak szívós szeréd fajtából valók voltak, pár nap rideg tartást kibírnak.

A tűzgödör halódó parazsának fényében most öt szempár szegeződött rám. Négy kemény emberé, akik klánunk marhái és becsülete védelmében első szóra lóra pattantak, hogy a Szürke Kutya klán gyilkos marhatolvajainak elvegyék a kedvét a további garázdálkodástól, és vendéglátónk, egy öreg, néha zavarodottnak tűnő sámán, aki befogadott minket házába, amely a lakatlan puszta közepén, egy kis ligetben húzódott meg. Szomorú látvány volt számomra az öreg, aki Kartalo néven mutatkozott be: egy sámánt klán és szellemek nélkül látni olyan szánni való, mint egy ló lábak nélkül. Szaga tiszta, de öregemberes, ami nagyapámra emlékeztetett, ezért most a szerény vacsora és az alvás közti időben a történetmesélést vele kezdtem.

– Andror vagyok, Ordrosz fia, aki Korol fia. A száltari Kolimár törzsből származunk, és történetemet félkarú Korollal, apai nagyapámmal kezdem. A Kolimár törzs nagyapám ifjúkorában kezdte három generáción át tartó küzdelmét a Lunár Birodalommal. Bár nagyapám életben maradt a pusztító háború végére, sokan közülünk nem ilyen szerencsések, hogy családjuk haláleset nélkül küzdje végig a véres éveket.

Többen egyetértően morogtak, Kalf, a rőt kecskeszakállú, tagbaszakadt gulyáslegény egy hegyeset és sistergőset köpött a zsarátnokba. Ennél kevesebbre nem számítottam tőle. Családjának több tagját is elragadta a Karmazsin Denevér, a Lunár Sereg leghatalmasabb mágikus fenevada, amely naponta lelkek százait falta fel. Áldozatainak szellemei azonnal megsemmisültek, így nem lelhetnek nyugalmat a túlvilágon.

– Nagyapám 1582-ben az elsők között vonult Tarkalor király és a Tollas Lókirálynő seregében, hogy Régi Társh területén megütközzenek a lunárok legnagyobb főseregével, amit maga a Vörös Császár vezetett. Mindig csillogó szemmel és megmaradt jobb öklét rázva, szenvedélyesen beszélt erről a csatáról. Azt mondta, az volt az igazi csata, a Grizzly-csúcsnál! Ennél nagyobb dolog csak a Sárkánykelés volt, amikor a barna sárkány egy nap alatt falta fel Száltarban és Régi Társhban az egész Lunár Sereget – erre már társaim is lelkesen doboltak lábaikkal, az öreg Kartalo pedig öklével dobolt a térdén. A mellém kuporodó árnyékmacskám, a kisebb kutya méretű Jan is felriadt álmából, és dorombolva a lábamra nyújtotta a fejét. Állát simogatva folytattam történetem.

– Még ma is pontosan emlékszem szavaira, hogy micsoda mamutok, harci szekerek, páncélos nehézlovasság és a leghatalmasabb Rúnaurak estek egymásnak, de a Lunár Sereg mágiája hatalmasabb volt, mint azt az ember el tudná képzelni. A lunár krátercsinálók akkora üstökösöket rángattak le magáról a Vörös Holdról, hogy teljesen letarolták a csatamezőt: odaveszett Tarkalor király, és a felesége is. Holttestüket sosem találták meg. Nagyapám nehézgyalogosként alig tudott megmenekülni, hiszen mindenfelől üstökösök záporoztak az égből. Na, de nem olyan fából faragták a nagyapámat, hogy ettől inába szálljon a bátorsága! Az aldacsúri csatában pedig már arattak egy kisebb győzelmet, amely végén Tarkalor király fiát, Terasarint Aldacsúr hercegének nevezték ki.

– 1597-ben nagyapám a Szent Országban harcolt, mert a Lunár Sereg ennyira délre nyomult, elfoglalva mindent, ami az útjába esett. Nagyapám látta, amint hercegek és nemesek hullanak a lunárok kegyetlen serege előtt. 1602-ben Merészhonnál pedig a kegyetlen démon, a Karmazsin Denevér is pusztított, és a lunár seregben harcoló sárkánygyík zsoldosok – ősi mágiájukkal – kioltották Száltar lángját. Pedig az már majdnem száz éve lobogott azon a helyen, ahol Száltar király istenné vált!

– Akkor a sárkánygyíkok magát az isteni Száltart pusztították el? – a bajszos, fiatal, haját vaskos varkocsokba fonva hordó Orlakar vetette közbe kérdését.

– Ne feledd, hogy Argrász majdnem 30 év múlva újból meg tudta gyújtani Száltar lángját, még ha Kallírnak nem is sikerült – Kalf már készen is állt a válasszal, mert ő is szerette hallgatni esténként a régmúlt történeteit. Egyébként gulyáslegényként is inkább ilyen történetekkel múlatták az időt, mint a kondások pajzán történeteivel.

– Jó, de biztos, hogy az ugyanannak a Száltarnak volt a lángja? – értetlenkedett tovább Orlakar.

– Na, ide figyelj Orlakar. Ezt csak egyféleképpen deríthetjük ki – szólalt meg dörmögő hangján a lassan deresedő hajú Gyurev, akinek díszes bronz mellvértje arról árulkodott, hogy birtokain elférne az itt jelenlévők összes kis földje. – Mindjárt itt van a sötét évszak és a Szent Idő: kiváló alkalom arra, hogy velem tarts, és megnézzük az Istenidőben, hogy ott van-e még Száltar – hangsúlya arról árulkodott, hogy nagyon is jól tudja, hogy Orlakarnak nincs mersze belevágni egy kockázatos hősi küldetésbe, amely során a halandók is bepillantást nyerhetnek az istenek világába. Orlakar csak lesunyta a fejét és felém intett – Jól van na, folytasd Andror.

– 1604-re már apám is megházasodott. Én akkor születtem, amikor a Lunár Birodalom mindent elfoglalt: lunár katonák járőröztek minden törzs területén, a kormányzatuk pedig ott szított viszályt, ahol csak tudott, hogy a törzsek egymás torkának essenek. A Kolimár törzs nem ült fel ennek a provokációnak, de a Liszmelder törzs sosem az eszéről volt híres. Hamar azon kaptuk magunkat, hogy a Szürke Kutyák már a területeinket fosztogatják.

– Nem volt ez mindig így – szólalt meg az öreg Kartalo halk, krákogó hangon, miközben tekintete továbbra is a leégő tűzbe révedt. Összerázkódott, és pár fadarabot még a tűzre vetett. Meztelen, ráncos bőrű felsőtestén a fakuló rituális tetoválások táncolni látszottak az erőre kapó lángok fényében.

– Nagyapám innentől otthon maradt, eleget harcolt már. De a sok csata hősét a telmor farkasemberek egy éjjel meglepték, és akármilyen derekasan harcolt, fél karját könyéktől lefelé letépték. Emlékszem, mennyit betegeskedett utána, és apám is sokat harcolt a telmorokkal, mire sikerült őket elűzni a környékről.

– Mi is elkaptunk párat, a szörnyű farkasaik bőre ott van kifeszítve a nagyszobánk falán – ezt a csapat eddig hallgatag tagja, Orvandrosz jegyezte meg. A cserzett arcán lévő hosszú forradások azt jelezték, hogy nemcsak adta, hanem kapta és állta is a farkasemberek pofonjait, amíg a gulyát védte.

– Aztán jöttek a zavaros évek. A Lunár Birodalom helytartója olyan brutális hadisarcot vezetett be, hogy régi ellenségek tervezgettek egy asztalnál. Még a kacsákat is beengedték a szövetségbe, hogy lerázzák magukról a lunár rabigát! De a puhány lunár helytartó helyett ezúttal Bölcs Fazzur állt a Lunár Sereg élére, és szétverte Kallír hadát.

– A kacsák miatt vesztettünk! – kiáltott fel dühösen Orlakar.

– Ki nem állhatom a gyáva feles népséget. A lunárok szép vérdíjat tűztek ki rájuk – morogta Gyurev.

– Kallír próbálta védeni őket – ellenkezett Kalf.

– Az a nőszemély akkor még a káoszlények segítségét is elfogadta volna, olyan szorult helyzetben volt! De Andror, te öltél már kacsát? – szegezte nekem a kérdést Orvandrosz. Ez nem volt szép tőle, mert tudja, hogy ellenzem a kacsák elleni hajtóvadászatot.

– Nem, és nem is fogok. Egyik sem szolgált rá erre a sorsra – feleltem morcosan.

– Az a te bajod – mondta Orvandrosz. – Gyávák, mint a nyúl. Ha elég nagyra nőnek, felérnek a derekadig, és a harcosaik azt mondják, hogy Humaktot, a hadistent imádják. De amint egy vastörpe csúnyán kezd rájuk nézni, már csak a porfelhőt szívod, amit menekülés közben a kacsalábukkal felvertek – kárörvendő röhögés nyomta el a zápor zaját, amely a zsúptetőn kopogott, csak én és az öreg Kartalo nem csatlakoztunk.

– Csak a halott kacsa a jó kacsa – dörmögte Gyurev is.

– Meg a sült! – kontrázott Orlakar, és vacsorája maradékát, egy csirke combcsontot hajított a tűzbe.

– Elég volt, az én házamban nem szidtok kacsákat! – csattant fel Kartalo, mire a többiek elszégyellték magukat. Érezték, hogy otromba tréfájukkal elvetették a sulykot. A törzs nagy része egyébként is ellenezte a lunárok által kihirdetett kacsavadászatot, és csak kevés hangadó harcos vadászott rájuk rendszeresen. Belőlük került ki most ez a harci csapat is, akikkel a Szürke Kutya marhatolvajok után eredtünk. Nem a szép lelkükért kerültek be a csapatba, hanem mert helytállnak, ha pofozkodásra kerül a sor, és ez mindennél többet számít.

– Hamar a végére érek én is a történetemnek, és utána alvás. Szóval Csillaghomlok Kallír felkelése 1613-ban volt, én akkor még csak 9 éves voltam. Apám viszont ott volt a seregében, és még segítette is Kallír herceg menekülését, hogy a lunárok ne mészárolják le őt is.

– Ezt a hercegesdit sosem értettem Kallírnál – morogta Kalf rőt szakállát simogatva. – Miért nem lehet Órlánt istent Órlántként imádni?

– A Vinga kultusz már csak ilyen – mondta Gyurev. – Neked is ott van a nyakadon Órlánt Levegő Rúnája, és Órlántnak a Kalandor aspektusát imádod. Órlánt Vinga Kalandor változata a női aspektust jeleníti meg, akit a társadalomban férfi szerepet betöltő nők imádnak. Ha ők is a kard útját akarják járni, akkor felőlem tegyék. Kallír is ezért herceg és nem hercegnő.

– Azért én örülök, hogy a klánunkban nincs ilyen. Más isten papjaként vagy beavatottjaként is el lehet menni csatározni nőként és férfiként is – elégedetlenkedett tovább Kalf.

– Aha, biztos zavarna téged, ha nőkkel is versengened kellene az Ernálda papnők kegyeiért – kacsintott Kalfra Orlakar, mert tudta, hogy Kalf nagyon igyekszik előrejutni Órlánt templomi hierarchiájában, hogy majd egy Ernálda papnőt vehessen nőül.

De Kalf nem hagyta annyiban. – Szerintem egy nő legyen nő, a férfi meg férfi – jelentette ki már hangosabban, talán még bele is vörösödött – ám a kis tűz gyenge fényénél ez nem látszott.

– Ezt majd az istenek eldöntik – zárta le a vitát Kartalo, bal kezét a jobb kézfején lévő Szellem Rúnához érintve. Az isteneket emlegetve mindenki megérintette imádott istenének saját testére tetovált rúnáját. Láthatóan Kalf is megnyugodott, így folytattam a történetet.

– Kallír sikertelen lázadása után Száltarban maradtak a lunárok: Prax, a Legelők és Eszrólia területén dúlt tovább a háború. Ám 1617-ben Broján király visszatért egy magához Órlánthoz indított hősi küldetésből, és Vingkot Szent Kardjával felfegyverkezve újjáélesztette a Hendrikföldi Királyságot, központjában Fehérfal erődjével. 1619-ben a lunárok óriási ostromot indítottak – újra bevetették a Karmazsin Denevért! Olyan hatalmas volt az ostrom, hogy 1621-ben a vár elesett, Broján királythalottnak hitték, Órlánt és Ernálda isteneket pedig megölte a lunárok Vörös Istennője.Egész Sárkányhágón beköszöntött a majdnem két évig tartó tél…

– Ez a Nagy Tél is nagy áldozatot követelt mindenkitől, és még mindig viseljük a nyomát – dörmögte Gyurev. – De őseinkhez képest még mindig szerencsésnek mondhatjuk magunknak, mert nekik a Nagy Sötétség még tovább tartott.

– Igen, én is, és még közülünk páran is akkor lettünk nagykorúak, és sokat kellett kínlódnunk, hogy túléljünk – folytattam. – Órlánt és Ernálda mágiája nem működött: a szél megállt, én is csak Yinkin, az árnyékmacska isten segítségével tudtam biztosítani családom túlélését.

– Megtudtam, mit jelent az, hogy megeszem a kalapomat – próbált tréfálkozni Orlakar, de ezen senkinek sem támadt kedve nevetni.

– A Nagy Tél második évében a Tulok-dombra mentem Jannal – újra megsimítottam a mellettem alvó árnyékmacskát – Kalf és Orvandrosz is velem tartott. Ott ugyanis újra felbukkant Broján királyés lázadó serege. Úgy gondoltuk, velüklegyőzhetjük a gonosz lunár mágiát, és akkor visszatérhet Órlánt és Ernálda, véget vetve az örök fagynak. Úgy is lett. Az istenek dicsőségére harcoltunk, Broján király pedig egy újabb hőstettel visszahozta a két istent az Alvilágból. Megindultak a szelek: meleg levegőt hoztak az óceán felől, a föld pedig újra dúsan teremni kezdett, hogy a marhák gyorsan visszahízzanak.

Kalf felélénkült, és könyökével megbökte a bólogató Orvandroszt – Emlékszel a másfeles emberekre? A mellükig ha értünk, és jókora lándzsákkal böködtek, de harci fejszéinket nem bírták.

– Hogyne emlékeznék – mérgelődött Orvandrosz, és bal karján feltűrte kaftánjának ujját. Alkarja külső részének napbarnított bőrén végighúzódott egy jókora fehér sebhely, több törzsi tetoválását is keresztülszelve. – Még a bronzpajzs is kevés volt az egyikkel szemben. Lodrilhoz fohászkodott a kurafi agimori, amikor a nyakára tapostam és a képébe ráztam a véremet.

– Engem a morokánok leptek meg, amikor két évvel ezelőtt Nocsétet kellett ostromolni – szólt közbe Gyurev. – Én nagyon örültem, hogy a praxból jött tapírfejű bestiák mellettünk harcoltak, amikor a lunárok ellen meg kellett védeni az eszróliai fővárost. Ott maga Broján király tüntetett ki engem, Szamasztina királynő pedig megáldott és bőséges jutalmat is adott! De a lunárok elleni küzdelem nem ért véget, jött a Tollas-gázló csatája… de azt mondd el inkább te, Andror.

– 1624-ben, azaz pont egy éve volt, hogy Broján király és Szamasztina királynő megnyerték Harrek a Berzerk és Farkaskalózai támogatását. Akkora mészárlást még egyetlen harcostól sem láttam. Harrek kardjának egyetlen suhintására úgy dőlt az ellenség, mintha kaszával aratná az őszi búzát. A felé hajított parittyakövek, gerelyek és nyilak pedig úgy pattogtak le róla, mintha kősziklát találtak volna el! A Farkaskalózok is derekasan harcoltak, és a Lunár Sereget sikerült visszaszorítani. De a lunárok mégsem emiatt takarodtak ki Sárkányhágóból: hanem mert ebben az évben megtörtént a Sárkánykelés. – Itt tartottam egy hatásszünetet. A Sárkánykelés mindenkiben mély nyomot hagyott, mert rádöbbentett minket embereket, hogy milyen kis porszemek vagyunk a hatalmasok játszmájában.

– Egy több mint egy kilométeres sárkány tört elő, pont a lunárok gonosz mágiáját tápláló templom alól, északon. Azt mondják, Csillaghomlok Kallír vezetett egy reménytelennek tűnő hősi küldetést, amivel megtámadták a lunár szertartást, és ők idézték a valódi sárkányt a templom alá. A sárkány tüzes lehelete nyomán seregek tűntek el, egyetlen szárnycsapásával pedig több tucat kilométert haladt az égen, és minden nagyobb lunár seregtesttel egyetlen nap alatt végzett. Még itthon, Száltarban is lehetett őt látni! Elért minket szárnycsapásának szele, és egy egész erdőt felperzselt itt Tisztabor erődjének közelében. De a lunár Fazzur tábornok életben maradt, és összeszedte seregének szétszórt egységeit. De szerencsére ezekkel már nem kellett sokáig csatáznunk, mert valami lunár udvari intrika miatt Fazzurnak le kellett mondania tisztségéről, az új vezért pedig egységes seregünk legyőzte.

– Jó neked, Andror, hogy ezt a sok csatát megúsztad – mondta elismerően Orvandrosz. – Én itthon lábadoztam, mert közben északról trollok, káoszszerzetek és egyéb gonosz lények özönlöttek elő, amelyeknek csak a pusztítás volt a céljuk. Az is kemény háború volt, csak épp kitüntetést nem kaptunk érte királyoktól.

– A lunár sereg szétszórásáért mi sem kaptunk ennél többet – feleltem neki. – Megnézhettük, amint Csillaghomlok Kallír kikiáltja magát Száltar hercegének, és jöhettünk haza az aratásra. Meg arra, hogy a rühös Szürke Kutyák megint nem férnek a bőrükben, és viszik a marháinkat!

– Már az sem olyan biztos, hogy a Szürke Kutya klánnál fog kikötni az a hatvan marha – mondta Kartalo és ásított egy nagyot. – Köszönöm a történetet, manapság ritkán hallok híreket a külvilágból.

– Igen, ez a marharablás lehet, hogy ennél bonyolultabb lesz – mondtam halkabban, és hátradőltem a lovakról behozott nemezpokrócomra.

– Aludjunk? – kérdezte Kalf.

– Igen – mondta Gyurev – holnap igazi sárdagasztás következik.

 

Írta: Bakk László, 2020. júliusában

Korrektúra: Tölli Zsófia

 

Ez a rövid novella Glorantha világát mutatja be, amit azonnal ki lehet próbálni a RuneQuest Glorantha szerepjáték ingyenes ízelítő változatával: https://www.kalandhorizont.hu/2020/04/03/runequest-glorantha-izelito/

Az ízelítőben található kaland végigjátszása során az is kiderül, hová tűntek a marhák.